A múlt heti pranté fotókat a 49. hozzászóló, Reby nyerte meg. Gratulálok! Kérlek a kontakt oldalon írd meg a címedet!

Nyerj Mankát! :)

Ha itt hozzászólsz megnyerheted, ha a vattacukorhajú lány honlapjára klikkelsz, akkor a családját is megnézheted!

Iratkozz fel a hírlevélre!

A múlt heti Subidu kötött játékokat a 23. hozzászóló  Bogaram nyerte meg. Gratulálok! Kérlek a kontakt oldalon írd meg a címedet!

kislány léggömbbel

A rajzolás-festés mindig főszerepet kapott az életemben, és meg voltam győződve arról, hogy ez nem is fog soha változni. Nagyjából egy éve elkezdtem varrni, és azóta olyan távlatok nyíltak meg előttem, amikről nem is álmodtam. Jelenleg ebben a “szerelmi háromszögben” élek, melyben mostanában a varrás került előtérbe, de hogy erősítsem az illusztrációs vonalat, egy képet ajánlok fel a potya péntekre.
A felajánlott kép egy akvarellről készült reprodukció, melyből csak húsz darabot készíttettem. A4-es méretű kreatív papíron, maga a kép 16 * 23 cm-es, aláírtam, számoztam. Ha nem te nyernéd, de szeretnéd, 3000 ft-ért megvásárolhatod a Vattacukorhajú boltban.
Aktualitás, hogy júniusban új reprodukciók készülnek ugyanekkora méretben, gyertek majd kíváncsiskodni a vattacukorhajú lány blogra! :)

Iratkozz fel a hírlevélre!

A művészportré sorozatom egyre népszerűbb a blogszférában, rengeteg az olvasó és máshol is felbbukkannak hasonló portrék. Azt hiszem sikerült valami jót elkezdeni! Ma egyik nagyon fantasztikus embert mutatok be Neked!

A Vattacukorhajú lány blogjára egy másik blogról jutottam el. Megtetszett a neve, szerintem annyira kreatív. Aztán mikor élőben találkoztunk kicsit csalódtam, mert se nem vörös, se nincsen nagy bongyori haja. Bájos és visszahúzódó. Egy fantasztikus tehetség, aki sosem kérkedik. Most vele készítettem interjút!

Mesélj egy kicsit magadról!
Horváth Mónika vagyok, 1978-ban születtem Kiskunfélegyházán, itt, az Alföldön éltem kb húszéves koromig. Gyerekkoromban szinte csak olvastam és rajzoltam, sokszor úgy kellett kikergetni a levegőre. A családunkban nincsen művész, és bár kicsi korom óta tudtam, hogy ha nagy leszek, rajzolni akarok, fogalmunk sem volt, hogyan lehetne ezt megvalósítani. Kicsit talán megnyugodtak a szüleim, amikor jelentkeztem a nyíregyházi tanárképző rajz-vizuális kommunikáció szakára, mégiscsak lesz egy diploma a kezemben, és ha akarok taníthatok..nem akartam, soha, egy percig sem. A tanításhoz elhivatottnak kell lenni, és én ezt az elhivatottságot más irányban éreztem. A főiskola alatt is voltak kisebb illusztrációs munkáim, és mire végeztem, tudtam, hogy könyveket szeretnék illusztrálni. Kis kitérő után a Budapestre költöztem, és egy könyvkiadónál próbálkoztam. Sokáig csak kifestőt rajzoltam, de nagyon élveztem. Utána pedig jöttek a könyvborítók, képeskönyvek, más kiadók, másféle feladatok. Egy ideig imádtam, aztán egy kicsit kezdett szűk lenni a tér, és úgy éreztem, muszáj nyitnom másfelé is, ha fejlődni akarok. Már majdnem beskatulyáztam saját magam, amikor elkezdtek nyílni az ajtók körülöttem, és nagyon lassan, de kialakult az, ahogyan most élek. Most úgy érzem, a helyén van minden, bár ez is biztos múló állapot.

A szüleimtől egy éve kaptam egy varrógépet. Édesanyámnak szakmája a varrás, de nem mondhatnám, hogy sokat nyaggattam gyerekkoromban, hogy tanítson. De a cérnát be tudtam fűzni, és az alsó szálat ma is az akkor berögzült mozdulattal illesztem a helyére. Amikor a gépet megkaptam, csak új függönyökről és díszpárnákról ábrándozam. És akkor, fogalmam sincs, hogyan, elkezdtek jönni a szatyrok, táskák. Éppen egy alkotói válság nyűgjében dagonyáztam, és a varrás segített, kinyitott egy szelepet, és lenyugtatott. A varrás azóta is terápia, meditáció, de különösen a csendesebb tevékenységek: a tervezés, a szabás, a gombostűzés..imádok gombostűzni. A varrásban talán ezt szeretem a legjobban, bármilyen viccesen hangzik is. De nagyon szeretem az új anyagaimat mosni, vasalni, nézegetni..Persze magát a varrást is szeretem, csak mindig fülelek, nem kopognak-e a szomszédok.