Potya péntek és egy Kricsó kép
Ha péntek, akkor potya péntek, a panyizsuzsi blogon, azaz itt minden pénteken pottyan valami. Ezen a héten egy Kricsó képet kínálok fel, amit a 2009. május 7-én délig hozzászólók között fogok kisorsolni.
A múlt heti könyvet Gabesz nyerte meg. Gratulálok! Kérlek a kontakt oldalon írd meg a címedet!
Kricsó így ír magáról és a munkájáról:
Mindig szerettem rajzolni. Rajztanár lettem, óriási élmény volt gyerekek közt lenni, és azt figyelni, ők hogyan alkotnak… Most itthon vagyok, s ez is j, alkotok. Igazból nem tudnám besorolni a képeimet egy bizonyos kategóriába, sem pedig stílusba.
Szeretem a láthat világ apró elemeit beépíteni a képeimbe, ám mégsem úgy, ahogyan az a valóságban látható… Kedvenc motívumaim a házak, a tetők, a spirál, a növények. Képeim itt tekinthetők meg. Leggyakrabban akvarell-toll kombinációját használom, ezzel a technikával készült a felajánlott kép, a Fenyves.
Mióta megszületett a kislányom, egyre inkább érdeklődöm a gyerekeknek szól igényes könyvek, képek, illusztrációk iránt. Az utóbbi időben gyerekeknek szól képeket, könyvillusztrációkat is készítek. Év elején indítottam el egy rajzos blogot:
A felajnlott kép 8×8 cm-es és 8000 Ft értékű.




















1. kissulak
2009. május 01. @ 16:09
akkor én most elsőnek jelentkezem a képért:-)
2. bogaram
2009. május 01. @ 17:00
Stipi-stopi második :-)
3. Unkabeka
2009. május 01. @ 18:34
Három a magyar igazság! ;) Manzsettagombot nem lehet nyerni? :)))
4. ZsuZsiga
2009. május 01. @ 20:37
próba cseresznye, bátraké a szerencse:)
5. Dodó
2009. május 01. @ 21:10
:) Aztaa! Alacsony-Tátra! Imádom! Hátizsák, barátok, tavasz! :)
6. panyizsuzsi
2009. május 01. @ 21:20
Unkabéka! A kedvedért két hét múlva felrakok egy mandzsettát. Melyik legyen? Írd meg a kapcsolat oldalon!
7. Ceci
2009. május 02. @ 07:37
nagyon szép ez a kép,örülnék neki, jól mutatna a szobámban.
8. Noresz
2009. május 02. @ 08:57
Ezen a héten is próbálkozok, olyan hangulatos, egyedi ez a kép…
9. Luca
2009. május 02. @ 09:11
Hátha most!! :)
10. nagycsili
2009. május 02. @ 11:54
Fák? Hurrá! Itt a helyem!
11. Andy
2009. május 02. @ 13:41
Én is próbálkozok hátha összejönne valami,bár elég sok minden összejön:)
puszi:)
12. Vicky
2009. május 02. @ 14:20
Ne is írjatok többen! felesleges…. a kép az enyém lesz….
13. ÍAncilla
2009. május 02. @ 15:50
Végignéztem Kriszta képeit. Nagyon szépek. Nem hiszem, hogy szükséges lenne meghatározni, hogy milyen stílusban fest egy művész. Megmutatja nekünk a világot, ahogyan ő látja. És azért szépek és érdekesek, mert mi nem így vagy inkább: így nem látjuk. Gratulálok, és minden jót kívánok neki és kicsi lányának.
Szereném megnyerni azt a kis képet…
14. Teodóra
2009. május 02. @ 16:09
Rajongó lettem, volt rajztanárom képeit most látom először, nagyon jók, magával ragadtak. Jelentkezem egy képért :)
15. Weise
2009. május 02. @ 16:11
Nekem már van egy ilyen képem! :) És nagyon tetszik mindenkinek!
16. Kkriszta
2009. május 02. @ 20:00
Ismét próbálkozok… csodálatos ez a kép!
17. pirko
2009. május 02. @ 20:24
Ezért szeretek ide jönni :-D
18. Baranyi Judit
2009. május 04. @ 09:41
Nekünk már van pár csodaszép képünk tőled és nagyon szíves-örömest bővítenénk a “készletet”! :O) Végignézegettem a képeidet, jobbak mint valaha!!! Iszonyú jók! J.
19. Kriszta
2009. május 04. @ 09:49
Imádom Kriszta képeit, jó lenne egyet birtokolni is… :)
20. Ildus
2009. május 04. @ 13:40
Nekem is kell ez a kép:P
21. Baranyi Róbert
2009. május 04. @ 13:41
B. Judithoz csatlakozva, nem is gondoltam, hogy ilyen jó képeket festegetsz. Na majd meglátogatunk.
22. Baranyi Csilla
2009. május 04. @ 16:37
Nagyon szépek a képeid!Nekünk még nincs általad kíszített képünk,de nagyon szeretnénk már egyet,az uncsitesódnak már igazán jól jönne egy tuti kép:D!
23. Molnár Gáborné
2009. május 04. @ 17:37
Én is nagyon örülnék a képnek.
fanika
24. Széll Sándorné
2009. május 04. @ 21:17
Nekem nagyon tetszenek a Kriszta képei.Remélem az én lakásom dísze lesz.
25. Szera
2009. május 05. @ 05:50
Örülnék neki!
26. fz
2009. május 05. @ 06:56
Egy Kricsó képnek én is örülnék:)
27. Heck Loor
2009. május 05. @ 07:07
Sziasztok!
Ez a kép is nagyon jó, meg összes is! Kb. három éve majdnem lett egy kiállítása Krisztának, de úgy látszik akkor még nem jött el az ideje. Én remélem, hogy nem soká lesz, mert ezt érdemes mutogatni.
További sok sikert Krisztának!
28. Széll Bea
2009. május 05. @ 07:54
Bár nem az elsők között vagyok, de remélem a szerencse nekem kedvez! Nagyon sok üres falfelületünk van! Sok Kricsó képnek van helye! Gyönyörűek! :-D
29. Mészáros Adrien
2009. május 05. @ 08:29
Milyen sok ismerősöd van!!! :)))
Én már nem festegetek, csak táncban alkotok! Megnézem a képeidet!
Üdv, Adrien
30. vinor
2009. május 05. @ 08:39
Hátha mellém szegődik a szerencse… :)
31. Sofie
2009. május 05. @ 09:38
Nagyon tetszik és a többi képed is, főleg a veszprémi mozaik.
Hátha most mellém szegődik a szerencse :-)
32. Andika
2009. május 05. @ 11:35
Nagyon jó lett ez a képed is!! Mint a többi! Nagyon ügyes vagy! :)
33. Anikó
2009. május 05. @ 11:37
Drukkolok az Aranyvackorhoz is csütörtökön…
Tényleg 8 x 8 cm-es a kép? (ami az enyém lesz :o))
34. KovácsKriszta
2009. május 05. @ 12:45
Köszönöm a sok-sok dicsérő véleményt!!!
Úgy látom, ha mindenkinek ki szeretném elégíteni kívánságát kép ügyben, őrült tempóra kell kapcsolnom!
Igen, valóban 8×8 cm -es a kép. Amolyan apróság, de nagyon mutatós, szép fekete paszparurában, vékony ezüst színű keretben.
35. Verus
2009. május 05. @ 12:55
Én is jelentkezem a képért, édesanyámnak ajándékoznám:)
36. Béres Mária
2009. május 05. @ 17:31
Nekem szerencsém van, már a polcomat díszíti egy Kriszta-mű, most a felemra is szeretnék egyet!
37. Gabcsi
2009. május 06. @ 06:18
Nagyon tetszenek Kriszta képei! Én is nagyon örülnék neki, ha láthatnám minden nap!
További szép napot!
38. Niro
2009. május 06. @ 10:01
Én is szeretném a képet :-)
39. Sanci
2009. május 06. @ 10:15
Szeretnék még egy Kricsó Képet!
40. Smaragdcica
2009. május 06. @ 11:35
Halihó!
Vááá,nagyon klassz a kép,nekem pont jól jönne mert most költöztünk és csupaszak a falak.Soha nem volt még igazi festményem,sajnos nem telik rá,de nagyon szeretnék egyet,ennek kifejezetten örülnék,mert pont az én stílusomat tükrözné.
További szép hetet mindenkinek!
41. Barta Attiláné
2009. május 06. @ 18:50
Sziasztok!
Nálunk már megvan a helye a képnek, a szög is a falban, úgyhogy…..
42. Gabesz
2009. május 06. @ 20:01
Igaz hogy már nyertem, aminek nagyon örülök, de remélem továbbra is próbálkozhatok. Ez a kép gyönyörű, kihagyhatatlan!
43. babisa
2009. május 06. @ 22:22
Hajjjjjjjjjjj, de nagyon szeretném…
44. babisa
2009. május 06. @ 22:22
Haaaaaaaaaaaaaaaaajjjjjjjjjjj, de nagyon szeretném…
45. Papp Laci
2009. május 06. @ 23:32
Kedves Kriszta!
Akvarell, s lavírozott tus – a szíved csücske…
spirál, mely mesevilágba húz, – kavarog, – reszketve.
Zöldjeid halkan magábaölelik e bomló, s aléló zűrt,
s elérik a könnyedebb, pigmentjeiddel papírba szűrt,
színeiddel, vonalaiddal átszőtt, éteri űrt…
Hol fényeid elnyelik az eleven mindenséget,
formák, s színeid érzik maguknak a tiszta fehérséget. Némán sietek oda, hol elbukik a gyarló igyekezet,
éledő fáidon érzem, ahogy lüktet a dús erezet.
- Megérkeztem apró ecsetvonásaid ragyogásába,
S feloldódik lelkem, lelkednek finom vallomásába!
46. Zsolti
2009. május 07. @ 02:46
Ejh, már megint egy új oldal, amit majd nézegetnem kell…
szuper képek, szeretném!
47. kekezust
2009. május 07. @ 07:43
Nagyon tetszik, fenn a kezem érte! Hátha.
48. Betti
2009. május 07. @ 09:46
Szívesen látnám a falamon. Jelentkezem a játékra!
49. vikcsi
2009. május 08. @ 10:10
Nappaliban jól mutatna… :)