Egy időre búcsúzik a Zeneakadémia
A Liszt Ferenc téri Zeneakadémia megújul, és emiatt két évre bezárja kapuit. MielÅ‘tt azonban a munkások teljesen birtokba vennék az épületet, az érdeklÅ‘dÅ‘knek a hétvégén még lehetÅ‘ségük volt kÃsérÅ‘vel végigjárni a belváros szÃvében található zenepalotát. A nagyközönség elÅ‘tt kinyitották ajtóikat a tantermek, ahol Bartók és Kodály tanÃtott, megnyÃlt a szólista szoba a varázslatos üvegablakkal és az egyedülállóan patinás tanácsterem is.
Â

 A Liszt Ferenc téri zenepalota a tervek szerint 2011-ben nyitja meg újra kapuit. A belváros ezen ékköve 1907-ben épült Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján. A belsÅ‘ tér esztétikai világát a Zsolnay porcelángyár pirogránit és eozinmázas burkolatai, Róth Miksa mozaikjai és szÃnes üvegablakai, valamint KörösfÅ‘i-Kriesch Aladár freskói határozzák meg. A Zeneakadémia honlapjának tanúsága szerint kevésbé ismert tény, hogy az épület Magyarország elsÅ‘ vasbetonvázas középülete, a szerkezeti tervezÅ‘ Zielinski Szilárd tartószerkezeti megoldásai ma is figyelemre méltóak.

Külön érdekesség, hogy amikor statikailag átvizsgálták az épület Nagytermét, akkor a hangversenyterem tetőszerkezetéből előkerült egy több mint 103 éves napilaptöredék. A Friss Újság 1906. május 23-i számának egyik oldala az oldalkarzat födéme feletti feltöltésben vészelte át az elmúlt évtizedeket. Az újságtöredék alapján következtetni lehet az érintett épületszerkezet kivitelezésének időpontjára.

Annak sem kell azonban elkeserednie, aki a hétvégi programokról lecsúszott. Hétfőn 19.30-as kezdéssel Haydn, Mozart, Bach és Mendelssohn művei csendülnek fel, vezényel Rohmann Imre.
A képek innen és innen vannak.














1. Karina
2009. november 09. @ 02:14
Ó, de kár, hogy csak most láttam!:-( Ti voltatok? Szép lehetett.